2006 - Kézdy György

A Nemzeti Színházban, 2006. február 10-én, hetedik alkalommal, bensőséges születésnapi ünnepség keretében adtuk át az alapítvány díját.

Az
IVÁNKA CSABA - DÍJAT
Pusztai Ágoston szobrászművész alkotását,
KÉZDY GYÖRGY
színművész nyerte el.

több évtizedes, mély elhivatottságtól vezérelt, öntörvényű, a színház, és a filmművészet területén, televíziós játékok és rádiószínházi produkciók sokaságában egyaránt rendkívül magas színvonalú, s előadóművészként is maradandót alkotó művészi munkájának elismeréseként.

KÉZDY GYÖRGY Jászai Mari-díjas, Érdemes művész, pályafutását 1962-ben a debreceni Csokonai Színház társulatában kezdte. 1967-től a Pécsi Nemzeti Színház, 1977-től a kecskeméti Katona József Színház, 1978-tól 1983-ig a Népszínház, majd a Nemzeti Színház társulatának tagja volt. 1983-tól 1987-ig a Mafilm társulatához tartozott, s a Játékszín előadásaiban játszott. 1987-l992 között a szolnoki Szigligeti Színház, 1993-tól a veszprémi Petőfi Színház társulatának tagja volt. Vendégművészként igen sok helyen megfordult, játszott pl. a Gyulai Várszínház, az Egyetemi Színpad, az Operett Színház, a Kolibri Színház, a Madách Kamaraszínház, az Örkény István Színház, Játékszín előadásaiban. Jelenleg a Nemzeti Színház, az IBS Színpad, a Spinoza-Ház produkcióiban játszik.

Szerepeinek sokaságát felsorolni lehetetlen, hiszen több mint 40 éves pályafutása során a világ drámairodálmának számtalan fantasztikus szerepét játszotta el, például az Ahogy tetszik JACQUES-ját, a Hamlet POLONIUS-át, MEDVEGYENKO alakját a Silrályból, GAJEVET a Cseresznyéskerből, a Peer Gynt GOMBÖNTŐ-jét, egy nagyszerű előadás, a Caligula helytartója BARRAKIÁS-át, a 301 PARCELLA BOLONDJÁT, az Oidipusz király THERESIAS, a Pör a szamár árnyékáért ANTHRAX, a Száz év magány MELCHIADES, Miller Alkujában pedig GREGORY SOLOMON szerepét. Legendás alakítása volt az egyik PÁSZTOR és JÚDÁS, a nagyhírű Csiksomlyói passió előadásában, amelyet 10 éven át játszott a Várszínházban, több mint 400 alkalommal. De megformálta SIPOS URAT is az Üvegcipőben, a közelmúltban pedig BORIS SPIELMANN alakját Kribus darabjában. Végül, de nem utolsó sorban, nagyhatású KARINTHY ESTJÉT kell említenünk, amely több generáció számára emlékezetes élmény marad, s természetesen kihagyhatatlan egy ország kedvence rövid áttekintésünkből, VIRÁG DOKTOR, a népszerű Szomszédok című televíziós sorozatból.

 

Csiksomlyói passió - PÁSZTOROK IMÁDÁSA - Várszínház
Hámori Ildikó, Kézdy György, Rubold Ödön, Mihály Pál, Izsóf Vilmos, Fonyó István,


Csiksomlyói passió - JUDÁS - Várszínház
Elől Kézdy György, Sörös Sándor, Ivánka Csaba


Buborékok - GOMBOS ÜGYVÉD - Nemzeti Színház


Kézdy György, Rékasi Károly
Borisz Spielmann nagy visszatérése - SPIELMANN - International Buda Stage