2015 - Rubold Ödön

Fotó: Nyári Attila

2015-ben az IVÁNKA CSABA-DÍJAT, - Pusztai Ágoston szobrászművész alkotását - RUBOLD ÖDÖN Jászai Mari-díjas színművész nyerte el, rendkívül igényes, klasszikus és kortárs színművekben, tragédiákban, komédiákban, zenés színházi produkciókban, filmek és televíziós játékok sokaságában egyaránt hiteles, intuitív alakításaiért, elhivatottságtól vezérelt, s nagy szakmai felkészültséggel végzett, emberi fedezettel megalapozott művészi munkájának elismeréseként.

A kitüntetést a Bajor Gizi Színészmúzeumban, 2015. december 14-én, HÁMORI ILDIKÓ színművész adta át.

RUBOLD ÖDÖN (Szekszárd, 1954. április 1 – Gyermekei: Emília és Bálint 1995, testvére Rubold Péter labdarúgó) Jászai Mari-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett színművész. Villamos mérnöki tanulmányai, s a Szkéné Színházban kibontakozó színházművészeti élményei   után,  1982-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán.  1982-1997 között a Nemzeti Színház elismert fiatal művésze volt, akinek a társulat a Rajz János-díjat két alkalommal, s a Farkas-Ratkó – díjat három ízben ítélte oda titkos szavazással.  1997-1999 között szabadfoglalkozású színművész, majd  1999-2009 között a kecskeméti Katona József Színház tagja volt.  2009-től ismét szabadfoglalkozású színművész, bár  különösen szoros kötelék fűzte 2011-2014 között a Szarvasi Színházhoz és a Békéscsabai Jókai Színházhoz, ahol több évadon át „tiszteletbeli társulati tagként” játszott és rendezett. Napjainkban a Nemzeti Színház  vendégművésze és ifjúsági programjainak koordinátora.

Vendégművészként játszott továbbá többek között a Gyulai Várszínház, a Szentendrei Teátrum, a Szegedi Szabadtéri Színpad, a székesfehérvári Vörösmarty Színház, a Karinthy Színház, a Játékszín, az Aquincumi Nyári Játékok, a tatabányai Jászai Mari Színház, a Pannon Várszínház, a  dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház,  az Óbudai Nyári Játékok, a szarvasi Cervinus Teátrum produkcióiban.

Művészi munkája mellett 1992-1994 között színészmesterséget tanított a Nemzeti Stúdióban, majd 2010-2013 között a Pesti Magyar Színiakadémián. Jelenleg a művészi beszéd  óraadó tanára a Kaposvári Egyetem Művészeti Karán,  elsős színinövendék osztálya van a GNM Színitanodában,  s negyedik éve Kubik Annával együtt vezeti a Székelyföldi verstábor foglalkozásait.

Kitüntetései:
1984 - Békés megye nívódíja – Gyulai Várszínház,
1988, 1992 - Rajz János Alapítvány díja – Nemzeti Színház ,
1988, 1990, 1992 - Farkas-Ratkó vándorgyűrű– Nemzeti Színház
1993 - Jászai Mari díj,
2004 – Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje,
2015 – Ivánka Csaba-díj

Eddigi színházi pályafutása során mások mellett Ács János, Árkosi Árpád, Bagossy László, Balázsovits Lajos, Békés András, Bodolay Géza, Cseke Péter, Gaál Erzsébet, Gulyás Dénes, Iglódi István, Ivánka Csaba, Juronics Tamás, Kerényi Imre, Kincses Elemér, Marton Endre, Merő Béla, Novák Ferenc, Pártos Géza, Pozsgai Zsolt, Ruszt József, Seregi László, Sík Ferenc, Szinetár Miklós, Tasnádi Csaba, Tordy Géza, Taub János, Vámos László, Vándorfi László, Vidnyánszky Attila rendezéseiben játszott.

Színpadi múltja a magyar és a világ drámairodalmának legendás szerepeiben bővelkedik. Diplomamunkája IVÁN KARAMAZOV szerepe volt Dosztojevszkij művében, majd ÁRPÁD szerepét játszotta Zilahy: Fatornyokjában. Volt TYBALT a Rómeo és Júliában, DAMIS a Tartuffe-ben, ASZTRIK, az István, a királyban, ANTONIO A velencei kalmárban, JOZSUÉ Madách: Mózesében, D’ARTAGNAN A három testőrben, BAKK LUKÁCS az Énekes madárban, HORVÁTH GERGŐ Szörényi-Bródy Fehér Anna című művében, majd SMUKK TÓNI a Vidravasban, s KOMORÓZCY JENŐ a Szerelemben. Ezek után SCHWARTZENAU ŐRNAGY a Kard és kockában, ANTONIUS Shakespeare művében, VIKTOR az Egy szerelem három éjszakájában, BOLDIZSÁR a Kőműves Kelemenben, POSA MÁRKI a Don Carlosban, ZETELAKI GÁBOR az Advent a Hargitán legendás előadásában. Játszotta EDMUND és KENT szerepét is a Lear királyban, KAJAFÁS szerepét Csíksomlyói passióban, LEKENCZEY volt az Úri muriban, majd JAGO az Ottheloban, s PROMÉTHEUSZ Aiszkhülosz drámájában. Pályafutása újabb szakaszában volt KORLÁTHY GRÓF a Mágnás Miskában, XIV. LAJOS Bulgakov: Álszentek összeesküvése című művében, SZILVAI TÓDOR a Liliomfiban, KAMARÁS az Yvonne, Burgundi hercegnőjében, SZEREBRJAKOV Csehov: Manójában, TARPATAKY BÁRÓ a Csókos asszonyban, Mr. MARTIN Ionescu Kopasz énekesnőjében, SZÍNIDIREKTOR a Montmarte-i Ibolyában, s TURAY a Játék a kastélyban, majd SENECA Kosztolányi Dezső: Nérojában. A közelmúltban nagy sikert aratott az ANGYAL szerepében Haim: Hazárd keringő című játékában, TALLÉROSSY ZEBULON volt A kőszívű ember fiaiban, majd TANGÓ Bartus Gyula: Lovak című művében. Jelenleg Molnár Ferenc: A fehér felhő című mirákulumában játszik, s AMBRUS szerepét alakítja Tamási Áron: Vitéz lélek című színművében a Nemzeti Színházban.

Filmes és televíziós pályafutása is gazdag. Jelentős szerepeket játszott emlékezetes alakításokat nyújtva például Bacsó Péter, Erdőss Pál, Gazdag Gyula, Horváth Csaba,  Jancsó Miklós, Mészáros Márta, Kovács András, Szabó István, Szilágyi Andor filmjeiben – Csányi Miklós, Félix László, Hajdufy Miklós, Herendi Gábor, Hintsch György,  Madaras József, Mihályfi Imre, Molnár György,Szabó Szilárd televíziós produkcióiban. Országos ismertséget pályája elején a MEPHISTO című filmben játszottkis szerepe: A TÁBORNOK SZÁRNYSEGÉDJE - és a TE RONGYOS ÉLET egyik főszerepe: BÁRÓ SAMODAY KORNÉL alakítása hozott számára.

Legfontosabb filmjei: Mephisto, Te rongyos élet, Napló gyermekeimnek, Redl ezredes, A vörös grófnő, Hány az óra, Vekker úr?, Érzékeny búcsú a fejedelemtől. Túsztörténet, Az álommenedzser, Hamvadó cigarettavég –Mansfeld, - Televíziós produkciók: Faustus doktor boldogságos pokoljárása, A béke szigete, Békestratégia, Lenkey tábornok, Kard és kocka, A fekete kolostor, Égető Eszter, Eszmélet, A körtvélyesi csíny, Pótvizsga, Első generáció Rendőrsztori, Tea, Limonádé.

Rendezései: Evans-Gore: FAME - Moliere: TUDÓS NŐK - Sütő András: ADVENT A HARGITÁN,

 


Iván Karamazov szerepében - Dosztojevszkij: Karamazov testvérek
Színház- és Filmművészeti Főiskola – Ódry Színpad – 1981. Rendező: Léner Péter

 

Tybalt szerepében Császár Angelával
Shakespeare: Romeo és Júlia – Nemzeti Színház – 1983 – Rendező: Sík Ferenc

 

RUBOLD ÖDÖN több mint tizenöt éven át egy társulatban dolgozott a régi Nemzeti Színházban Ivánka Csabával, akivel ezen évek alatt igen jó emberi és művészi kapcsolatba került. Több nagyhírű produkcióban, Kerényi Imre, rendezéseiben, például a CSÍKSOMLYÓI PASSIÓ legendás előadásában, vagy Szörényi-Bródy: ISTVÁN, A KIRÁLY című rockoperájában, AZ EMBER TRAGÉDIÁJA Vámos László rendezte előadásában, továbbá a ROMEO ÉS JÚLIA és A VELENCEI KALMÁR Sík Ferenc által rendezett előadásaiban is egymás nagyra becsült partnerei voltak. Az egyik főszerepet, BOLDIZSÁRT játszotta Sarkadi-Ivánka-Szörényi-Bródy: KŐMŰVES KELEMEN című rockballadájának Novák Ferenc által rendezett előadásában, s több Ivánka Csaba által rendezett produkció főszerepét is ő alakította, nevezetesen a KARD ÉS KOCKA SCHWARTZENAU ŐRNAGYÁT, s az OTHELLO előadásában JAGO szerepét. Túlzás nélkül állathatjuk tehát, hogy alapítványunk névadója generációjának egyik nagy jövő előtt álló elhivatott művészének tartotta. Tartalmas művészi együttműködésüknek, Csaba korai halála vetett véget.

 

Hámori Ildikó, Kézdy György, Rubold Ödön, Mihály Pál, Izsóf Vilmos, Fonyó István
Balogh-Kerényi: Csíksomlyói passió – Nemzeti Színház, Várszínház – 1981.
Rendező: Kerényi Imre

 

Jago szerepében
Shakespeare: Othello – Nemzeti Színház – Várszínház – 1995
Rendező: Ivánka Csaba

 

  

Seneca szerepében Kiss Attilával
Kosztolányi Dezső: Néró – Bartók Kamaraszínház Művészetek Háza – 1912
Rendező: Csadi Zoltán

 

Az Angyal szerepében
Victor Haim: Hazárd Keringő – Cervinus Teatrum/Szarvas – 2012.
Rendező: Varga Viktor

 

Sütő András: Advent a Hargitán – Békéscsabai Jókai Színház – 2013
Rendező: Rubold Ödön
Stábfotó – Az első sorban középen: Szélyes Imre

 

 

Rubold Ödön
Fekete ég - háborús előhang - Molnár Ferenc: Fehér felhő című előadásban
Nemzeti Színház – 2014 – Rendező: Vidnyánszky Attila

 

Ambrus szerepében
Tamási Áron: Vitéz lélek – Nemzeti Színház – 2015 – Rendező: Vidnyánszky Attila

 

Kubik Anna és Rubod Ödön az V. Székelyföldi Verstábor hallgatóival –2015.

 

INTERJÚK:

Rubold Ödön: fájó szívvel hagytam ott Békéscsabát
Such Tamás - hír6.hu -
2015. december 29.
 

Régen az öregeken, ma az ifjakon csüngök – Rubold Ödön 60
Such Tamás – hir6.hu - 2014. április 11.

Film a Székelyföldi Verstáborról
A székesfehérvári televízió sorozata

Advent a Hargitán – Interjú Rubold Ödön rendezővel
A Békéscsabai Jókai Színház felvétele – 2013. november 28.

Rubold Ödön színész | Wekerlei Társaskör Egyesület

 

RUBOLD ÖDÖN A WIKIPÉDIÁN