2013 - Hirtling István

2013-ban
AZ IVÁNKA CSABA-DÍJAT,
- Pusztai Ágoston szobrászművész alkotását -
HIRTLING ISTVÁN
színművész nyerte el,

rendkívül magas színvonalú, a legveretesebb prózai és zenés színházi előadásokban, tragédiákban, komédiákban, klasszikus és kortárs színművekben, operettekben, musicalekben egyaránt hiteles, ihletett, különleges karizmával megformált intuitív alakításaiért, megalkuvásoktól mentes, emberi fedezettel megalapozott művészi munkájának elismeréseként.

A kitüntetést a Bajor Gizi Színészmúzeumban 2013. december 16-án, az KUBIK ANNA színművész adja át.

HIRTLING ISTVÁN (Bp.1958. március 20.) Jászai Mari-díjas, Érdemes művész, a Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1984-ben végzett Kerényi Imre, Huszti Péter, Versényi Ida osztályában. 1984-1990 között a Nemzeti Színház társulatának tagja volt. 1990-től egy évig a Madách Színház tagja, majd szabadfoglalkozású művészként továbbra is ott játszott. 1993-tól a Művész Színház, 1995-től a Thália Színház, utána az abból alakult Thália Társaság tagja volt, majd alapítója a Kelemen László Színkörnek. Ezt követően 1997-től a szolnoki Szigligeti Színház, 1998-2011 között az Új Színház művésze volt. 2012-től a Székesfehérváron játszik, a Vörösmarty Színház tagja.

Színpadi múltja a magyar és a világ drámairodalmának legendás szerepeiben bővelkedik. Volt JÁNOS KIRÁLY Dürenmatt drámájában, ISTVÁN KIRÁLY Szörényi-Bródy rockoperájában, BÓNI GRÓF a Csárdáskirálynőben, ZSIVÁGÓ Paszternák darabjában, II. HENRIK Anouilh Becketjében, TITTA NANE a Chioggai csetepatéban, DR. LANGYOS a Tisztújításban, VIKTOR az Egy szerelem három éjszakájában, Shakespeare műveiben IV. HENRIK KIRÁLY, majd ANTONIO a Velencei kalmárban, OBERON a Szentivánéji álomban, JACQUES az Ahogy tetszikben, ALCESTE Moliere Mizantropjában, ANDREJ a Három nővérben, JÓSIKA ZSIGMOND Móricz Zsigmond- Závada Pál: Bethlen című drámájában, TARPATAKY BÁRÓ a Csókos asszonyban. - A közelmúltban többek között BICSKA MAXI volt a Koldusoperában, VOSZMIBRATOV Osztrovszkij Erdőjében, HOFRAT BEHRENS Thomas Mann Varázshegyében, KONSTANTIN CSÁSZÁR Herczeg Ferenc Bizánc című művében, FORLIPOPOLI a Mirandolinában. Napjainkban pedig HARPAGON alakításával arat megérdemelt sikereket Molière Fösvényében.

Jelentős szerepeket játszott emlékezetes alakításokat nyújtva filmen és televíziós játékok sokaságában is. Ő volt például az AKLI MIKLÓS, és a JULIANIUS BARÁT címszereplője, RUDOLF FŐHERCEG A trónörökösben, V. LÁSZLÓ a Czillei és a Hunyadiakban, VIKTOR a Dadában, az ORVOS a Fekete karácsony című filmdrámában.

 

A közelmúltban játszott szerepei képekben:

Hirtling István OBERON szerepében Eperjes Károllyal
Shakespeare: Szentivánéji álom - Új Színház – 2004 - Rendező: Szergej Maszlobojcsikov
Fotó: Új Színház

 

Hirting István DR. LANGYOS FŐORVOS szerepében
Parti Nagy Lajos – Nagy Ignác: Tisztújítás - Új Színház – 2007. Rendező: Szinetár Miklós
Fotó: Perjéssy Gábor – PORT.hu

 

Hirtling István TARPATAKY BÁRÓ szerepében
Zerkovitz Béla – Szilágyi László: Csókos asszony - Veszprémi Petőfi Színház – 2011 - Rendező: Oberfrank Pál
Fotó: Petőfi Színház

 

Hirtling István BICSKA MAXI szerepében
Bertolt Brech: Koldusopera  - Veszprémi Petőfi Színház - 2011 - Rendező: Szinetár Miklós
Fotó: Melczer Zsolt

 

Hirtling István HOFRAT BEHRENS szerepében
Thomas Mann – Vera Sturm – Hermann Beil: A varázshegy - Új Színház – 2012 - Rendező: Szikora János
Fotó: Takács Zsolt

 

Hirtling István KONSTANTIN CSÁSZÁR szerepében
Herczeg Ferenc: Bizánc Vörösmarty Színház,Székesfehérvár – 2012 - Rendezte: Bagó Bertalan
Fotó: Vörösmarty Színház

 

Hirtling István FORLIPOPOLI szerepében
Carlo Goldoni: Mirandolina  - Vörösmarty Színház, Székesfehérvár – 2013 – Rendező: Valló Péter
A képen: Quintus Konrád, Szabó Győző, Hirtling István, Tóth Ildikó
Fotó: Vörösmarty Színház

 

Hirtling István HARPAGON szerepében
Molière: A fösvény – Vörösmarty Színház, Székesfehérvár – 2013. Rendező: Hargitai Iván
Fotó: Vörösmarty Színház

 

Díjazottunk pályakezdő éveiben, 1984-1990 között egy társulatban dolgozott a régi Nemzeti Színházban Ivánka Csabával, akivel ezen évek alatt igen jó emberi és művészi kapcsolatba került. Több nagyhírű, kiváló produkcióban – például AZ EMBER TRAGÉDIÁJA Vámos László által rendezettelőadásában, Victor Hugo A KIRÁLYASSZONY LOVAGJA című művében, A VELENCEI KALMÁR Sík Ferenc által rendezett előadásában, s Kerényi Imre rendezéseiben, a Várszínházban játszott legendás produkció, a CSÍKSOMYLÓI PASSIÓ előadásában,   s nem utolsó sorban Szörényi-Bródy: ISTVÁN, A KIRÁLY című rockoperájában, egymás nagyra becsült partnerei voltakAlapítványunk névadója generációjának egyik legtehetségesebb, nagy jövő előtt álló elhivatott művészének tartotta.  Tartalmas művészi együttműködésüknek, Csaba korai halála vetett véget.

 

 
INTERJÚK A KÖZELMÚLTBÓL:

"Ilyen helyzetben persze a politika is könnyedén átgázol rajtunk"
Félsz nélkül
168 óra – 2012. május – Sztankay Ádám

Hibátlan eleganciával
2013. október 25., péntek | Szabó G. László – ÚJ SZÓ online – VASÁRNAP


"Mindig jó játszótársaim voltak"
2014. január 8. - Szilléry Éva - Magyar Hírlap
http://www.magyarhirlap.hu/mindig-jo-jatszotarsaim-voltak

 

 

 

Hirtling István oldala a Wikipédián